• Megyei József Attila szavalóverseny

     

    A legelső megmérettetést 1967-ben rendezte Somogy megye Tanácsa, Országos József Attila Szavalóversenyként. A 60 versmondó az ország egész területéről érkezett. 1969-ben és 1971-ben elmaradt az esemény. Ötödik alkalommal megrendezett Országos József Attila Szavalóverseny szárszói döntőjére 1974. április 8-9-én került sor, amit a Magyar Rádió Költészet napi nyilvános felvétele tudósított. 1975-ben azért szakadt meg az országos verseny, mert a költő halálának 70. évfordulójára készülő Magyar Televízió úgy állapította meg, hogy az eseménynek helyet adó művelődési ház alkalmatlan a televíziós közvetítésre. Így az országos versenyt Kaposváron rendezték. Járási-, és megyei versmondó versenyeket továbbra is rendezett Balatonszárszó. 1988-ban élesztette újjá a régi országos versmondó verseny szellemiségét Nemes Márta magyar szakos tanárnőnk. Nyugdíjba vonulásáig 30 alkalommal rendezte az eseményt, s neki köszönhetjük, hogy ismét régi fényében tündököl április 11.

    A Megyei József Attila szavalóverseny döntőjét az Oktatási Hivatal Kaposvári Pedagógiai Oktatási Központja gondozásában rendezi iskolánk. A rangos megmérettetésen a költészet iránt érdeklődő gyerekek szebbnél szebb versekkel és kitűnő előadásmódjukkal tisztelegnek a költő emléke előtt. A felső tagozatosok számára kiírt versenyen Somogy és Tolna megye legtehetségesebb versmondói mérik össze tudásukat, felkészültségüket. Két korcsoportban folyik a versengés: 5-6. osztály és a korban velük megegyező 6 és 8 osztályos gimnáziumok diákjai; valamint a 7-8. osztály, s a velük korban megegyező 6 és 8 osztályos gimnázium tanulói.

    A verseny két fordulóból áll. Iskolánként és korcsoportonként két-két fővel lehet nevezni a megyei elődöntőre, két szabadon választott magyar költő versével. Korcsoportonként 25 fő jut tovább a megyei döntőbe. Ahol egy kötelező és egy szabadon választott költeményt adnak elő. December 21. előtt megrendezett iskolai versmondók nyertesei továbbjutnak a megyei elődöntőbe, ami az 5-6. osztályosoknak február végén, a 7-8. osztályosoknak március elején rendeznek Kaposváron.

    Április 11.-én így kerülnek a megyei döntőbe jutott versmondók Szárszóra. A zsűri értékeli az indulók versválasztását, tiszta beszédét, magának a versnek az átélését és előadás módját. Az eredményhirdetésre és a jutalmak átadására a verseny zárásaként az emlékházban ünnepélyes keretek között kerül sor. Az idősebb korosztály nyertese képviseli Somogy megyét a „Regösök húrján" elnevezésű országos vers- és prózamondó versenyen. A megyei döntőn résztvevő tanulók emléklapot kapnak; az első három helyezett – korcsoportonként – oklevélben és egyéb jutalomban részesül. A legeredményesebb tanulókat felkészítő tanárok munkáját oklevéllel jutalmazza a zsűri.

  • További kellemes böngészést kíván az intézmény vezetése.